90 órás pedagógus-továbbképzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
Képzésvezető: SÁRY LÁSZLÓ
A továbbképzés célja:
a bennünk levő teremtő (kreatív) fantázia működésének gyakorlása, a memória fejlesztése és a társas zenélés gyakorlatának bevezetése. Ezen alapvető momentumok minél hatékonyabb megvalósítása és elérése céljából a társasjáték gyakorlatai könnyen felfogható, nyitott de ugyanakkor pontosan körülhatárolt formavilágú zenei anyagból épülnek fel. Az egyes feladatokban benne rejlő konstruktivitást igyekszik más-más ötlettel kibontani.
Arra törekszik, hogy a darabok zeneileg önállóak legyenek, önmagukban is teljes képet adjanak a játékosoknak és hallgatóknak egyaránt. Az anyag feldolgozásában és realizálásában szem előtt tartja az egyszerű, de minden pillanatban ellenőrzött, irányított zenei folyamatok és pontosan körülhatárolt formák gyakorlását. Egy-egy gyakorlatnak többféle megvalósítási lehetősége van, aszerint, hogy a játékos hogyan oldja meg feladatát. A gyakorlatok zenében járatlan emberekkel is előadhatók, de komolyzenei képzettséggel rendelkező hangszeres vagy énekes játékosnak is feladatot jelenthetnek. Fontos, hogy az általános megbeszélések után a megoldásokra a játékos maga jöjjön rá, és próbáljon kitalálni annyi változatot, amennyit csak tud. Így az anyag feldolgozása az ő tapasztalatát fogja alkotó módon gazdagítani, nem készen kapott sémákat és formulákat fog ismételni.
A résztvevők teljesítményében a folyamat során érzékelhetővé válik, hogy a gyakorlatok tanulása és kivitelezése során a zenei készségek mellett fejlődik a koncentráló képesség, a pontosságra való törekvés, az egymásra figyelés, továbbá gazdagodik a fantázia, élénkül a kreativitás, erősödik a csoport tudat, módosul a döntésképesség és változik az én-kép, amely a későbbiekben a résztvevők pedagógiai viszonyrendszereit is pozitív módon befolyásolhatják.
Nyilvántartási szám: 100 004/287/2011.
Jelentkezés feltétele: pedagógus diploma
Jelentkezési határidő: 2012. február 20.
Első képzési nap: 2012. március 3.
Képzés díja: 100.000 Ft.
Érdeklődni lehet e-mailben: pasztor.brigitta@szfe.hu, valamint a 1/338 4715 –ös telefonszámon.
| Képzés típusa: | Szakirányú továbbképzések |
| Tanszék: | |
| Képzés kezdete: | 2011/2012 |
| Félévek száma: | 1 |
| Letölthető jelentkezési lap: | Jelentkezési lap - Zenei társasjátékok 2012 |
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tematikus tábort hirdet - az egy hetes kurzust vezető tanár (ok) döntése alapján egy választott témát járnak körül a résztvevők
» továbbA „Színház- és filmművészeti tudástár - felhasználóbarát fejlesztések az SZFE könyvtárában” projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.